A csapat vasárnap délután ötkor gyülekezett az induláshoz. A leutazásban a szülői segítségen túl egy máltais mikrobusz is segítségünkre volt, amit ezúton is köszönök Győri Lajosnak. A rövid utazásunkat követően elfoglaltuk a szállást, ahol a velünk együtt t
A csapat vasárnap délután ötkor gyülekezett az induláshoz. A leutazásban a szülői segítségen túl egy máltais mikrobusz is segítségünkre volt, amit ezúton is köszönök Győri Lajosnak. A rövid utazásunkat követően elfoglaltuk a szállást, ahol a velünk együtt táborozó Kadett csapat már „belakta” a saját szobáit. Az edzéseket csak másnap reggel kezdtük el. Naponta kétszer két órát töltöttünk a teremben. A bemelegítést általában labdás ügyességfejlesztéssel (két labdával), futóiskolával valamint nyújtással kezdtük. Aztán a pályára lépve főleg a 2-2 anyagát próbáltuk meg elsajátítani, dobtunk, és a gyorsindítást rendeztük össze. Nagy hangsúlyt fektettünk a büntetődobásra, aminek eredményeként 7 játékosnak sikerült felhúzni az edzésen dobott büntetők átlagát 60% felé. Az esti edzés végén kiélezett 11-es partikat játszottunk 5-5 ellen, ahol kialakultak az év során majd együtt játszó ötösök. Továbbá fontos feladat volt a frissen csapatunkhoz csatlakozó játékosok tudásának felfejlesztése, amit sokszor az oldalpalánkoknál elvégzett munkával tudtunk megoldani. Szakmai szempontból elégedett vagyok, bár igazán akkor lettünk volna hatékonyak, ha mindenki eljött volna a táborba!
Az új játékosokat nem csak kosárlabdázás szempontjából kellett beépíteni! A csapaépítés ugyanolyan fontos feladata volt a tábornak, mint a szakmai munka. Ez, ha lehet még jobban sikerült! A fiúk a szobájukban „bunkert” építettek az összetolt emeletes ágyakból, együtt pecáztak, ahol összesen 73 halat fogtunk (köztük süllőt, pontyot, vörös szárnyú keszeget, snecit, naphalat is), amit amennyiben túlélte a horog kiszedését visszaengedtünk a Duna holtágba. Holló nyerte a horgászversenyt egy fűzfával, amivel csak a Keresztesi Dávid stégje tudott vetélkedni! Úgy gondolom, hogy a csonti felrakása örök élmény marad! Tovább színesítette a programokat és szintén felejthetetlen élménnyel gazdagította a társaságot a félnapos kenutúra. Megtanulhattuk a kenuzás csínját-bínját Jani bácsitól, házigazdánktól. Három hajóval szálltunk vízre, amit Móni (Gergő anyukája), Jani bácsi és jómagam kormányoztunk. A beérkezési sorrend kialakulásában egyértelműen Burján Bálintnak és Winkler Dácinak volt kulcsszerepe, hogy kinek miért azt inkább ne firtassuk! Az ebéd utáni csendes pihenőt a kötelező olvasmányok tanulmányozásával töltöttük, ezzel hangolódva a tanévkezdésre. Esténként vacsora után vagy pecázással, vagy fürdéssel – stégről ugrálással múlattuk az időt az időjárás kegyéből. Amint lement a nap és elődugták a fejüket a szúnyogok (érdekes mód csak egy fél órára) mi behúzódtunk a szállásunkra és az ebédlőben összegyűlve nekiálltunk gyilkosozni, ami mindenkinek a kedvenc társasjátéka lett percek alatt, ettől a programponttól csak akkor tértünk el, ha vezetőedző kollégámat bokros teendő (NBI-es csapat meccsei) Pestre nem szólították, ilyenkor ugyanis a DVD-zés vette át a játék szerepét, amíg én edzést tartottam a kadet URAK-nak. Ezen alkalmakkor igaz történeteket nézhettek meg a fiúk valamely amerikai középiskola, egyetem csapatairól amint egy közös célért harcolnak dacolva a felmerülő, már-már leküzdhetetlennek vélt akadályokkal. A szállásunk nem a Hilton kényelmi fokozatát idézte, de a célnak tökéletesen megfelelt. A kaja Pazar volt, helyben sütötte Joli nénin és Erzsi néni, így mintha egy hétig esküvőn lettünk volna. A mennyiségről csak annyit, hogy az este 10 után hazaérkező kadeteknek mindig maradt még egy tál meleg étel. A reggeli elkészítésében a velünk táborozó Móninak, Bencének (aki ’99-es kora ellenére állta a sarat az edzéseken), Péternek és Zolinak a segítségét még egyszer köszönöm, nagy terhet vettetek le a vállunkról. A csarnok hatalmas és jól felszerelt volt, a négy oldalpalákkal és a sportborításával minden igényt kielégített. Az utolsó este egy fergeteges éjszakai zseblámpás (mobilos) cukorka kereséssel zártuk a tök sötét Duna parton. A dolog különlegessége, hogy a cukorkákat a Dömsödön élő Szanyi Robi nagyitól kaptuk, miután tudomására jutott, hogy a városban táboroznak az unokája barátai.
Egy szó, mint száz jól éreztük magunkat, jól elfáradtunk és sokat fejlődtünk! A tábor végén mindenki hangot adott annak, hogy már alig várja a jövő augusztusi tábort, ami lehetne akár egy hónapos is…..
