A szezon végének közeledtével felnőtt együttesünk csapatkapitányával, Dohar Istvánnal ismerkedhettek meg egy kicsit közelebbről.

Hogyan kezdődött a pályafutásod? Mesélj kicsit az utánpótlás korszakodról!

A Diana utcai ált iskolában kezdtem el kosarazni, illetve előtte m

Article Pic

Pilu az ASE színeiben

A szezon végének közeledtével felnőtt együttesünk csapatkapitányával, Dohar Istvánnal ismerkedhettek meg egy kicsit közelebbről.

Hogyan kezdődött a pályafutásod? Mesélj kicsit az utánpótlás korszakodról!

A Diana utcai ált iskolában kezdtem el kosarazni, illetve előtte még egy előkészítő csoportban, a TF-n volt egy hobbi csapat, ahol mindenféle korosztály edzett együtt, éppen ezért az nem volt egy túl nagy élmény. Utána Kertész Pista bácsi hívott át édesanyám által a Dianába, mert neki volt az edzője még a Tunsgramban és az MTK-ban. Ott az utánpótlás vonalon hosszú-hosszú éveken keresztül sok-sok korosztályos bajnokságot sikerült nyernünk. Innen elég jó ugródeszka volt a junior korszak utáni év, ahol sikerült beverekednem magam a felnőtt, NB 1/B-s csapatba, és még abban az évben a kezdőötös tagja és meghatározó játékos lehettem.  Innen felfelé ívelt a karrierem, sikerült Amerikába is eljutnom és utána külföldre, kosarazni.

Milyen volt ott az egyetemi élet? Miben más, mint itt?

Az egy másik dimenzió, ami kinn zajlik a sport körül, a pénzügyi háttere, az emberek lelkesedése, a showműsor, ez mind hozzátartozik a villogáshoz. A kosárlabda őshazájában nagyon tisztelik a sportolókat, az egyetemen nem tudtam úgy végigmenni egy folyosón vagy az utcán, hogy nem pacsiztak volna velem a diákok. Több ezren jártak az egyetemre, rengeteg barátom lett az iskolában. Nagyon kemény volt, mert rengeteg edzés volt, de se előtte, se utána nem voltam olyan formában, mint kinn, napi 3-4 tréninggel kora reggeltől késő estig, így nem nagyon volt másra idő a tanuláson és a pihenésen kívül. A szezon végén aztán van 2-3 hónap a vizsgákig, akkor van idő kicsit élni és utazgatni. Kemény meló, de kifizetődik.

Adódik a kérdés, hogy az NBA előszobájában találkoztál-e későbbi sztárokkal?

Játszottam egyetemi nyári táborban Luke Jacksonnal, aki később több NBA-s csapatnál is megfordult. Valamint Carmelo Anthony, Ben Gordon, Emeka Okafor, Rony Turiaf, Adam Morrison ellen, aki később a Lakersben is volt, tehát számos ilyen játékos van.    

Hogyan jött az európai kaland?

Amerika után Zsoldos Bandi megkeresésére Paksra kerültem, ahol sikerült egy bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyerni. Ott rengeteget tanultam az idősebb válogatott játékosoktól, mint például Czigler Lászlótól, Mészáros Zalántól és Sitku Ernőtől. Viszont nem kaptam annyi játéklehetőséget, hogy megmaradtam volna az élvonalban, nem tudtam a kezdőbe verekedni magam, ezért úgy gondoltam, hogy hazajövök a MAFC-ba játszani, ahol sok időt tölthettem volna a pályán, de valami miatt ott is a légiósok voltak az előtérben. Úgyhogy egy gyors váltás után kikerültem Németországba és ott sikerült befejeznem azt a szezont elég eredményesen. Úgy volt, hogy oda visszamegyek, de nem sikerültek a tárgyalások, így majdnem az új szezon kezdetén kerültem Angliába és onnan kezdődött az európai turné.

Milyen tapasztalatokat szereztél külföldön?

Szokatlan volt, Angliában kicsit Amerika mintájára akarják a kosárlabdát leutánozni, a hátárny az, hogy nincs hozzá annyi pénz, így nem nagyon van meg az a színvonal. Olcsóbb játékosok vannak, légiósok, tele vannak amerikaival, kevesebb a pénz, kisebb a tömeg. Profi körülmények a nagyobb kluboknál megvannak, de a kicsiknél siralmas, úgyhogy elég színes a paletta.

Ugorjunk egy kicsit haza. Hogyan jött az edzősködés? Mióta foglalkozol vele?   

Az edzősködéssel Angliában próbálkoztam először, mert egy játékos kollégám U14-es csapatot vezetett, de idő előtt lelépett, a klubomnak a vezetője pedig megkérdezte nincs-e kedvem gyerekekkel foglalkozni a szezon hátralévő részében. Nagyon élveztem velük együtt dolgozni, nagyon lelkesek voltak, kemények, jó kis bagázs volt az. Utána Olaszországból sajnálatos sérülésem miatt haza kellett költöznöm, megműtötték a gerincemet, két sérvem volt egymás fölött, ezután volt egy féléves pihenő. Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, így elkezdtem edzősködni egy akkor kialakult mini csapatnál, ahol fiúk, lányok együtt edzettek és őket versenyeztettem. Ez volt tavaly és idén kerültem ide Kaszásra.

Milyen a Kaszás csajokkal melózni?

Nagyon élvezem, minden nap egy kis plusz energiát adnak, nagyon lelkesek, szorgalmasak és nagyon megkedveltem őket, szerintem ők is engem, a szülőkkel is nagyon jól kijövök, remekül támogatják a lányokat mindenben és engem is. Nagyon élvezem velük a munkát és remélem, hogy még hosszú ideig tudom folytatni velük ezt.

Értékeld kicsit a felnőtt csapat idei szezonját!

Kicsit hullámzó a szezonunk. A bajnokságot jobban kezdtük, mint ahogy most állunk jelen pillanatban, sok játékos jött és ment – inkább ment -, ennek köszönhetően nem nagyon találja magát a csapat mostanában. Egy-két könnyebb meccset sikerül megnyernünk, de itt az alsóházi rájátszásban az összes derbi hozható lenne, de sajnos sok hasznos játékosunk elment közben.

Végezetül mesélj arról, hogy mi volt életed legmeghatározóbb, legemlékezetesebb sportélménye?

Több ilyen is van, korábban volt egy-egy diákolimpia döntő, ahol csak ketten voltuk igazából kosarasok egy Ursu Andris nevű csapattársammal, akivel együtt nőttünk föl és játszottunk a Dianában. Komplett junior keretű ötösök, mint a Debrecen, Kaposvár, Baja ellen játszottunk, ahol egy bronzérmet sikerült nyernem, és 30 pont fölött átlagolni, plusz én lettem a torna legjobb játékosa. Azokat a meccseket nagyon élveztem, abszolút szabadságot élveztem a pályán. A másik talán a paksi siker. Fiatalként nem tudtam annyit hozzátenni, mint amennyit szerettem volna, viszont a szurkolók és a város támogatása, a csapattársak barátsága, olyan atmoszféra volt, amivel bajnokságot nyerni az élvonalban mindenképpen egy meghatározó élmény volt számomra.